nyomozásosblog

Nos úgy látszik az interneten társat keresők aktívabbak nyomozásilag, mint az átlag szerelemféltők..., de érthető is, hiszen messziről jött ember azt mond, amit akar.

"Kedves marple,

íme az én történetem.

Egy társkereső oldalon ismerkedtem meg F.-el. Egy másik városban élt, és családos ember lévén csak ritkán tudtunk találkozni. Viszont találkozásaink ennek ellenére rendkívül meghittek és erotikusan túlfűtöttek voltak. F. rendkívül figyelmes volt, a találkozások között is tartottuk a kapcsolatot, nem hanyagolta el a lelkemet sem. Egyre jobban kötődtem hozzá és a "feelinghez", és szépen lassan beleszerettem. Ezt meg is mondtam Neki, úgy láttam, hogy a hír elégedettséggel tölti el. Azon a randin olyan dolgokról is szó esett, amiket korábban tudatosan kerültem. El is kezdett mardosni a féltékenység, mikor megtudtam, hogy a párjával tökéletesen rendezett a szexuális életük, hiszen én azt hittem, hogy azért jár hozzám, mert hiányt szenved. Hát nem erről volt szó, és igazán konkrét magyarázatot sem sikerült kapnom arról, hogy miért jár félre. Bár nekem ez nem is volt fontos, örültem ennek a "kapcsolatnak" és az együtt töltött lopott óráknak. Ezt követően azonban fordulat állt be a történetünkben. Mint említettem ritán találkozhattunk, viszont ezek a találkozások rendszeresek voltak, és a két randi között sem volt magányosság érzetem. Egyszercsak hirtelen változás köszöntött be: elmaradtak a hívások, és az sms-ek. Egy-két hét után szabályosan pánikba estem, és próbáltam kapcsolatot teremteni szívem F.-jével, de csak kurta mondatokra futotta már a részéről. Míg egy napon azt közölte velem, hogy a párja gyanakodni kezdett és figyeli minden lépését, nagy a lebukásveszély, nem akar kockáztatni, "majd" jelentkezik, amint lehetősége adódik. A várva várt lehetőség csak nem adódott, én pedig teljesen összetörtem, mert nem tudtam elképzelni, hogy így faképnél tud hagyni. Nem volt más választásom én is "figyelni kezdtem őt", sőt nyomozáshoz és cselhez folyamodtam. Rendszeresen követtem, hogy mikor lép be az iwiw-re, és mikor láttam, hogy bizony hétvégi, sőt késő éjszakai időpontokban is megteszi, amikor a párja nyilvánvalóan a közelében tartózkodik (és figyeli minden lépését), akkor már majdnem biztosan tudtam, hogy nem mondott igazat annak okáról, hogy miért nem keresi már a társaságom. Nagyon fájt. Ekkor újra regisztráltam az ominózus társkereső oldalra, ahol egymásra kattantunk és elég hamar rábukkantam F-re, aki már másik felhasználónévvel keresgélt. Immár én is új felhasználónévvel felvettem vele a kapcsolatot, és ő elég készségesnek is tűnt a kapcsolatteremtésre, elkezdtünk újra levelezni. Mindenképpen szerettem volna íly módon megtudni, hogy miért is hagyott el egyik napról a másikra. Az első problémát az jelentette, hogy valamilyen fényképet muszáj volt használnom. Az egyik barátom készségesen állt a rendelkezésemre ezügyben, úgyhogy ezt az akadályt sikerrel vettem. Az elején azt terveztem, hogy majd megbeszélek egy találkozót Vele és meglepem, vagy inkább másképp szólva: "rajta ütök". Aztán nem voltam ehhez sem elég bátor, végül már elég erős sem. Hosszas és egyébként élvezetes levelezgésünk során ismerkedési tanácsokat kértem tőle, persze kitalált alanyokkal kapcsolatban. Közben kérdezgettem őt is a tapasztalatairól. A fenébe is, már majdnem össze is barátkoztam vele, persze a zöldszemű és az összetört lelkem azért megakadályozta ezt a fordulatot. A legjobban az fájt, hogy ahelyett, hogy a kétségbeesett e-mailjeimre válaszolt volna, inkább újabb skalpokat akart gyűjteni. Erre persze volt ideje. Nem számított neki, hogy örlődöm a bizonytalanságban. Szóval nem számítottam már, egyáltalán semmit... Ez pedig a korábbiakhoz, a kapott törödéshez képest nagy változás volt. Nekem pedig nagy szomorúság. De ugye végülis kapcsolatban voltam vele újra, igaz hogy ilyen módon, de mégis. A nagy tapasztalatcsere során mesélt nekem rólam is egy keveset (rosszat nem mondott :-) ). Aztán sikerült rávennem, hogy meséljen az aktuális kapcsolatáról. Ekkor kellett szembesülnöm, hogy nem a párja féltékenysége, illetve az ő iránti tisztelet vezette, mikor se bú se bá elhagyott, hanem egy új szerető. Jobban mondva - és ez volt az ami a legjobban fáj a mai napig is - ő fogalmazott így: egy új szerelem. Nem tudom leírni azt az érzést, ami akkor kerített hatalmába, amikor rákérdeztem, hogy de hát mi lett a volt szerető, azaz az én sorsom. Bár nem vagyok tudathasadásos, de meglepődve olvastam, hogy én és ő felnőtt emberek módjára megbeszéltük ezt a történetet, és baráti viszonyban búcsút vettünk egymástól. Ez jól hangzik, csak éppen oltári nagy hazugság. Hiszen, ha nem kezdek nyomozgatni, még talán ma is várom Őt, vagy vadabbnál-vadabb történeteket agyalok ki arról, hogy miért tűnt el ilyen hirtelen az életemből. Végül is, igaz kerülő úton, de végre sikerült megtudnom azt, hogy mi volt hanyagoltatásom oka. Lassacskán hanyagolni kezdtem a levelezésünket, untam is már őt, meg persze tudatosítottam magamban, hogy ezzel az emberrel már nem szabad foglalkoznom. Majd előadtam egy "találtam végre egy kedves Valakit" történetet, és elbúcsúztam F-től. Nem vagyok büszke arra, hogy íly módon, de úgy gondolom, jogom volt megtudni, hogy mi is történt valójában, végül is az én életemről is szó volt ebben a történetben. Így viszont nehezen bár, de tovább tudtam lépni a párkeresés útján. Mindenesetre a mai napig nem tudom megérteni azokat, akik ilyen jellegű "megoldásokat" egy kapcsolat befejezésére. Belegondolnak egyáltalán abba, hogy bár ez nekik roppant kényelmes, de mit okoznak a "félbehagyott" másiknak? Hány álmatlan éjszakát, mennyi örlődést? Mi jogon csinálják ezt egy másik emberrel? Sok kérdés marad egy ilyen kapcsolat után... sok megválaszolatlan kérdés.

Remélem, sikerült tanulságos kis mesémet közlésre érdemes formában megírni,

Üdvözlettel,

Mirci"

Íme Robi története, aki Dick Tracy jelmezben végzett nyomozást.

"Robi vagyok. Pár évvel ezelőtt ismerkedtem meg egy olyan bárban Lacival a jóképű nyírségi hentes sráccal, akinek elege lett az otthoni kilátástalan helyzetből és a nagyvárosba költözött, ahol mozigépészként dolgozott. Laci nagyon jóképű fiú volt, a társaság egyik kedvence, harmincas éveinek közepén járt, teste izmos volt, bőre, mint egy babáé, fejét kopaszra nyíratta, áradt belőle a nyers erő és az erotika, aminek nem tudtam ellenállni. Miután megismerkedtünk és eltöltöttük egymással az első szerelmes éjszakát éreztem, hogy ez több, mint szimpla testiség, minden porcikám remegett, vártam a hívásait, azt hogy a közelemben lehet, hogy érinthessem, csókolhassam rózsaszín ajkát, hogy kedvére tegyek és együtt szépítgessük a gyönyörök kertjét. Summa summarum beleszerettem és Laci hamarosan hozzám is költözött. Idilli állapot volt, minden nap örömmel vártam haza, úgy éreztem, megtaláltam életem párját.

Így éltük hát mindennapjainkat, boldogságban egyetértésben, testi és lelki gyönyörökkel átszőve. Aztán valami kezdett gyanússá válni. Laci egyre többször jött a szokásosnál később haza, vagy ment el napközben. Az ágyban mindez nem volt érezhető, de szép lassan belém költözött a kisördög, úgy éreztem valami nincs rendben. Próbáltam Lacit szóra bírni, de ő mindig elhessegette a kétségeimet egy újabb szerelmes éjjel. Elhatároztam hát, hogy utánajárok a dolgoknak.

Laci az egyik nap ismét korábban indult el. Forrón megcsókolt, majd bezárta az ajtót maga után. Én pedig rohantam a szobába, felkaptam a ballonkabátom, a fejembe kalapot nyomtam, majd megnéztem a tükörben magam, úgy láttam a saját anyám sem ismerne meg ebben az álcában és rohantam Laci után az utcára. Autója nem volt, amikor az utcára értem, akkor fordult be a sarkon gyalog. Mintha csak egy rossz kémfilmben lennénk én a kalappal még jobban eltakartam az arcom és úgy surrantam utána. Meleg májusi nap volt, szinte mindenki nyáriasan öltözött, a nap hétágra sütött, ahogy ballonkabátban szedtem a lábaim. Aztán az egyik kávézónál Laci megállt, hátranézett, mintha érezné, hogy követem, épp annyi időm volt, hogy gyorsan behúzódjak egy kapualjba, ahonnét szemmel tudtam Lacit tartani, aki leült a teraszra, az egyik asztalhoz, rendelt egy kávét és rágyújtott. Nemsokára megérkezett az egyik közös ismerősünk, akivel szinte azonnal elkezdtek turbékolni. Egy világ dőlt össze bennem, azt hiszem el is sírtam magam.

A bizonyosság, hogy megcsal összetört, könnyes szemmel és lehajtott fejjel mentem haza és az ágyra vetve magam órákig zokogtam. Már este volt, mire Laci hazaért. Nem szólt egy szót sem, csak lekevert egy hatalmas pofont, de olyat, hogy a fal adta a másikat. Elmondta, hogy észrevett, amikor követtem. A céda még nem is szégyellte, amit tett, sőt a képembe röhögve közölte, hogy ezentúl vagy osztozkodom, vagy elköltözik. Napokig gondolkoztam a dolgokon, de a szív szava erősebb volt és Laci mellett döntöttem. Azóta az egészet átbeszéltük hármasban, sőt mi több, mindannyiunk örömére szorosabbra is fűztük a szálakat."

 

Hát... bizony-bizony, valljuk meg: a csalafinták élete sem egyszerű, annyi mindenre kell(ene) figyelniük :-). Na jó, azért még nem kezdjük el sajnálni őket..., vagy igen?

"Az én történetemben a gyanút egy kijelzett telefonszám ébresztette fel. No de kezdeném az elején. Skypos ismerkedős csevegés, majd áttérés MSN-re. Minden nap ugyanabban az időben virtuális randevú. Az antihős rendkívül jó benyomást kelt. Elvált, külföldi, de élt már Magyarországon, kereskedőként tengeti életét, két ország között ingadozva, de jóember lévén gondoskodik annak rendje és módja szerint a volt családjáról, a gyerekeiről. A közeli jövőben pedig ideutazik a barátait meglátogatni, és szeretne személyesen is találkozni. Az antihősnő fejében rengeteg gondolat váltja egymást, csak nem az antihős a nagy jutalom a sok-sok magányosan eltöltött esztendőért? Őszinte beszélgetések a válásról, az életről, milyen jó lenne szeretni, és szeretve lenni, ésatöbbi. Közeledik a találkozás időpontja. Az antihősök telefonszámot cserélnek, és fel is hívják egymást (ez még később fontos lesz). Az antihős bejelenti, hogy elutazik és egy ideig nem lesz interneten elérhető. Majd egyszercsak telefonon jelentkezik, és azt meséli, hogy  amíg nem volt otthon, sajnos kikapcsolták az internetet egy ki nem fizetett számla miatt. Megígéri, hogy jelentkezik azért néhanapján, még az ideutazás előtt. Itt gyanú mocorogni kezd, mert a telefonszámot nem írja ki a készülék. Persze gyors körkérdés ismerősöknél, telefonszolgáltatóknál, bizony van ilyen, hogy külföldi számot nem jelez ki a készülék. Némi megnyugvás. Aztán csend. Antihősnő már lelkes, és lelkesedését ki akarja fejezni. Ezért ír egy amolyan "jóreggeltszépnapotnyalifali" sms-t és türelmesen vár. Másnap este jelentkezik antihős. Az sms-ről szó sem esik. Antihősnő mit tud mit tenni, megemlíti. Antihős meglepődik, kicsit mintha zavarban is lenne, nem kapta meg, mondja. Majd kis beszélgetés és elköszönés. Antihősnőben a gyanú most már határozottan felüti a fejét, és egyben motoszkálni is kezd. Ezért Antihősnő hirtelen felhívja az Antihőst a már ismert számon... felveszi egy nő, ezért gyorsan lerakja. Pár perc múlva csörög a telefonja (számot nem jelez a készülék). Antihősnő nem veszi fel. Kis idő múlva felgyorsulnak az események. Újabb hívás, hazai mobilszám. Hoppá-hoppá. Felveszi, Antihős a vonalban. Kissé ingerülten kérdezi Antihősnőt, hogy miért nem vette fel az előbb, talán nem akar vele beszélni??? Antihősnő mosolygós hangon elmeséli, hogy sajnos nem volt a keze ügyében a telefonja, de rögtön visszahívta Antihőst, viszont egy nő jelentkezett a megadott számon, ezért ő most kissé bizalmatlan lett. Kéri Antihőst, hogy nyugodtan mondja el az igazat. Antihős felháborodva mondja, hogy ő nem hazug. Ebben nem értenek egyet. Antihősnő azt természetesen titkolja, hogy most látja ám, hogy milyen számról telefonál Antihős. Antihős azt állítja, hogy kizárt, hogy nő vette volna fel a telefonját, annál is inkább mert most egy másik országban tartózkodik, és az a telefon ki is van kapcsolva, de különben lehet ám - na és most egy baromira meggyőző magyarázat következik, lehet nyugodtan röhögni -, hogy egyszerűen félrekapcsolt, mert ebben a nagy hidegben minden előfordulhat, még az is, hogy Antihősnő féltékeny, és mindenfélét kitalál, ezért ő nem is magyarázkodik, mert minek. És levágja a telefont. Antihősnő előtt rombadől a kártyavár, amit légből kapott. De nem rest... nem ám. Kis idő múlva elkezdi hívogatni a hazai mobilszámot :-). Ami először nem válaszol. Aztán mégis, és ki veszi fel, hát bizony... Antihős, de ő sem rest. Kissé más hangon, de idegen nyelven mondja, hogy nem értem, nem értem. Antihősnő most már kacifántosan ideges, ezért azon az idegen nyelven elmondja, hogy tudom, hogy TE vagy TE, de beszélhetünk e nyelven is. Antihős ragaszkodik hozzá hogy ő nem ért semmit. Antihősnő röhögve megszakítja a hívást. Az immáron éjszakába nyúlt és balul elsült kapcsolatteremtési kísérletekkel felhagy. Helyette elkezd veszettül nyomozni. Sajnos a tudakozó nem tudja megadni sem a külföldi szám, se a hazai mobilszám előfizetőjének adatait. Majd kikapcsolja a telefonját, és zaklatott lélekkel nyugovóra tér. Másnap csak késő este kapcsolja be. Alig telik el pár perc, jelentkezik Antihős - letiltott számmal persze - és felindultan érdeklődik, hogy miért nem tudta elérni Antihősnőt. Antihősnő ismét megkéri Antihőst, hogy kezdjék újra, mégpedig a bemutatkozásnál a történetüket, hiszen elég fura dolgok történtek előző nap. Elmeséli a kijelzett szám történetét is. Erre Antihős hirtelen rávágja, hogy az az ő régi száma, akkor használta,amikor itt tartózkodott. Arra azonban már nem tud magyarázatot adni, hogy miért nem volt hajlandó felsimerni Antihősnőt előző nap, inkább egy hirtelen fordulattal ahhoz ragaszkodik, hogy ők nem beszéltek. Antihősnő erre elmondja, hogy legnagyobb sajnálatára bizalomvesztésben szenved, és nem óhajt Antihőssel személyesen találkozni. Ezek után kedvesen elbúcsúznak egymástól, hogy éljék a világukat tovább a nagy békességben. Antihősnő lelke együtt hál a kétséggel és a gyanúval. Barátnői szakértekezlet és együttgondolkodás után arra jut, hogy Antihős sztorijának a fele sem lehet igaz, a másik fele viszont lehet, hogy biza az. Ezért hatodik érzékétől megtámogatva belekukkant egy céges nyilvántartásba, és láss csodát, megtalálja Antihős egy már törölt hazai cégét, melynek tagjai között egy antihősvezetéknév+né is szerepel. Ezen nyomozati cselekmény után, lelkében már-már megbocsát Antihősnek, hiszen valami igazat is mondott. Továbbá hálát ad a Jóistennek, hogy kiderült, mielőtt beborult. Pikantéria: kb. egy hónap múlva Antihős jelentkezik. Pár perces udvarias eszmecsere után, Antihősnő elmeséli Antihősnek, hogy mit talált nyomozása során. Antihős tagad, illetve gyorsan váltogatja az álláspontját: én vagyok az, nem én vagyok az, és ha én vagyok, akkor mi van?, nem a múltat kell kutatni. Egyszer kicsivel később azért összefutnak egy kávéra, de nem alakul ki köztük semmi.Antihős végleges álláspontja: nem ő az.:-) Antihősnő mosolyog. Azóta is, ha eszébe jut néhanapján."

Lejegyezte és beküldte: Sáde 

Az alábbi történet egy szépen elrettentős példa arra, hogy a féltékenység rossz tanácsadó. Meg a haverkája a harag, na az is. Hát még ezek együtt! :-)

 Na de minden jó, ha a vége jó... (remélem...)

---

"Szinte hihetetlenül komikus, hogy jártam... Az idióta nénikémet, azt. Van énnekem egy virtuális barátom/kedvesem/szerelmem. Egy másik földrészen él, mondjuk Óegyiptomban. Egyébként valóban muszlim. Még sosem találkoztunk, de másfél éve tartjuk a kapcsolatot, skype-on, és telefonon.  Ma agymenésem volt szerintem... szóval belekezdek. Próbálkoztam írni A-nak, mert ugyan valami technikai malőr okán nem látom a státuszát a skyp-eon, de néha rákeresek és ma láttam a felhasználó listában. No, nem ment át az üzenet. Erre én? Mit csinálok? Átmegyek egy másik nickembe - a zöldszemű rohadék miatt - és télleg VÉLETLENÜL  felhívtam... (ezt be lehet állítani, hogy klikk-re mit csináljon, hív vagy üzenet) Ezt a nicket még tavaly csináltam, mikor fellépett a fent említett technikai probléma (azaz nem látom a státuszát), és akkor kértem is, hogy vegyen fel, de persze nem vett fel partnernek, csak röhögött. Hát kicsöngött, tehát online van. káromkodás 18+os, szóval letiltott a másikon? a szenya... agyam legott lobott kapott. hivogatom, nem érhető el. itt is letiltott? húúúú, a kis dög. Fröcsögök mint állat itten. Nosza legott átugrok ám egy másik újonnan kreált nickbe (monnyuk:elmebeteg, stílszerűen, a valódi "álnick" valami ilyesmi, de nemmmondommeg :-D),  hívom kicseng
azistenit. Na mondok, írok neki. Gyújtom a cigit. Válaszol szépen. beszélsz angol? igen. honnan vagy? óegyiptomi, férfi... stb. stb. Ismerem-e Óegyiptomot? Ó nem voltam én ott. mesélnél az országodról? most nem tudok, majd holnap, ne haragudj a barátommal vagyok... (adokénneked + káromkodás... gondolom én) kérdi:láthatlak? hogyan? kérdem én, írogatok tovább, hát a barátoddal vagy nem, és mégis akarsz látni? Ezek már nem mennek át. Nnnnaa megint letiltott a kis cemét mondom magamba. Csapkodok ezt-azt. Úgy hagyom a gépet, elmegyek fürödni, totál hisztibe. Visszajövök megcsörgetem. Kicsörög, hogyaza.... mondom magamba. Majd leteszem. Írok inkább. szia ott vagy? igen. akarsz látni?, hát persze. elkezdem hívni. erre felveszi. (na most persze nem vagyok biztos benne, de kicsit más hangja volt, gyorsan kinyomtam. Egyébként már jártam úgy hogy beszélgettem az egyik haverjával telón, miközben fullra aszittem hogy ő az, viccesek ezek az Óegyiptomiak) kicserélem a felhasználói képet, a fejemre.Erre aszondja, ki az? mondom én... de ki az? nem látod, egy elmebeteg, de ki vagy? kérdi még mindig türelmesen. Írom: én vagyok meglepeteééééééééééééééés!!!! nagyon nem látja a képet. akkor kéne neked  egy szemüveg írom. nagy csend. Próbálom átküldeni a képet, sokkolni akarom. De nem fogadja. Cserélem másikra. Aszondja ki vagy? mondom Drágám-nak hívsz nem emlékszel? Nem. közben kicseréli a képet ő is (A képe néz rám). én is kicserélem egyre amit rögvest csináltam. Most jobb? Nagyon rossz a kapcsolat, nem látom. Mit tehetek? kérdem erre. Semmit, válaszolja.Na akkor keresztkérdés: Te ott azon a képen a barátod fiával vagy igaz?  csend. Mondom, mit mondom írom iszonyatos sebességgel: beszélj már hozzám és aztán békén hagylak. először írja igen (gondolom a képre), aztán ok. Nem tudod, ki vagyok?  Nem. Téged A-nak hívnak igaz? A a barátom, válaszolja. Miért Téged hogy hívnak? M. Szia M, én Z. vagyok. ????? Én is A barátja vagyok, ne haragudj, meg akartam viccelni. Nice too meet you, írja. Nyomom a röhögős szmájlikat. Merhaba! írom erre  Ő:????? mondom ez óegyiptomiul van, ahhh yeah, írja rögtön. Ezután vihogva írom neki, hogy tényleg nagyon örülök, hogy találkoztunk. Nyomja a kézfogásos szmájlit, persze én is. Mondom el fogom mesélni A-nak a sztorit. Írja ok. aztán még egyszer sorryztam, nemakarokzavarni, aztán szép Ramadan utolsó estét kívántam és jó éjszakát. Ahogy egy udvarias és jólnevelt elmebeteghez illik.

még jó hogy nem egy pornófotót raktam oda, vazzeg.... Na de mivan, ha mégis A. volt???? :-D .... na, fejezzük ezt abba..."

 

marple

 

Megérkezett az első fecske :-) - így ősz tájékán már épp ideje volt -., köszönet érte a lelkes beküldőnek. Mondhatjuk, hogy ez már-már a tipikus: "akkor higgyél nőnek..." sztori. Hát tessék olvasni, kérem tisztelettel.

 "A válásom után kb. 2 évvel beregeltem egy netes társkereső oldalra, ahol pár nap elteltével várt egy levél. Csak két mondat volt, az egyik a kedvenc helyem és a kedvenc könyvem neve (ezeket meg lehetett adni a bemutatkozásnál) egy kérdőjellel, ill ez: Lehet, hogy megtaláltam az igazit? Akkoriban már túl voltam pár többé-kevésbé sikerült randin, épp egy belefáradós korszakomat éltem, de mondok magamnak, mit nekem te zordon kárpitosnak, próba cseresznye. Levél levelet követett, aztán a melómból adódóan éccakákat beszélgettünk át, a lány elmesélte, hogy rossz a házassága, ki szeretne lépni belőle, de az anyagiak miatt ez nem lesz olyan egyszerű mutatvány. Mit tagadjam, tetszett a lány, de nagyon. Ezért próbáltam róla infókat szerezni valakitől, aki úgyszintén abban a fatornyos kis faluban lakott, mint ő. Az általa regéltek alapján, azért kicsit meglepődtem azon, amit hallottam, hogy ott mindenki úgy tudja, példás családi életet él a férjével. Mivel oly nagyon tetszett, és akkor még a fülem is zöldebb volt, nagy jelentőséget nem tulajdonítottam neki, mert a szennyest próbálja mindenki a szőnyeg alá söpörni. Egy svédcsavarként később az is kiderült, hogy az „informátorom” egy olyan emberke volt, akinek a feleségét a pont e lány apja szerette el. Summa summarum, megtörtént a találkozás, én beleestem, mint ló a gödörbe, élveztem minden egyes lopott percet. Ő mesélt egy volt szeretőről, aki folyamatosan zaklatja, párszor valóban hívta őt az együttléteink során, ő pedig lerázta. Gyanú még ekkor sem éledt bennem, hogy a volt mégsem volt, hanem van; a rózsaszín köd, mindent eltakart. Aztán teltek-múltak a hónapok, a válás csak nem akaródzott neki, mi pedig szép lassan kezdtünk távolodni egymástól. Közben voltak a régivanújra is utaló jelek, amiket ügyesen kidumált. A gyanú ébredéséhez – és egyben bebizonyosodásához, minő váratlan fordulat -, az biztos alapot az adta meg, amikor egy délutáni titkos találkozás és édes elválás után elmentem az egyik kedvenc helyünkre, ahol mit ád Isten pár perc múlva ugyan ki jött szembe kézen fogva egy vadidegen pasival? Na ki? Nem más, mint szívem hölgye. Rózsaszín köd a „kedvessel” jobbra, én balra el. Szakítás, aztán visszakönyörögte magát, mondván hogy nem tud a szívéből kitépni. Hívő lélek lévén visszafogadtam, de már semmi sem volt olyan, mint régen. Jött a tél, hozta a ködöt, az igazit, ja meg a zimankót is, és úgy hozta az élet és a szükség, hogy mi  együtt, vállvetve + kéz a kézben/néha más a másban kimentünk külföldre dolgozni. Szívbéli háló- és immár útitársam külföld felé a buszon őszinteségi rohamot kapott és közölte velem, hogy azzal a pasival is együtt hál ám , akivel kéz a kézben láttam, és tulajdonképpen együtt vannak. Vagy ez rázott meg, vagy egy kátyú okozta zökkenés, de ott a buszon, persze titokban, majdhogynem igazat adtam neki. Végül is valóban vonzóbb egy a (h)éber nép fiai közül való módos ingatlanügynök, mint én. Nemcsak a sok kávétól keserű szájízzel folytattam vele a közös utat. És szemrebbenés nélkül, sőt lopva figyeltem minden apró jelre, ami a másik viszony párhuzamos folytatására utalt. A kintlétünk során, eléggé elítélhető módon (és pfúj!),  noch dazu gátlástalanul elolvastam a srácnak írt leveleit. Nagyon jókat röhögtem, amikor arról írt élvezetes beszámolót, hogy bébiszitterként éppen hóembert épített a gyerekekkel, vagy esti lampionos felvonuláson vett részt. Csak én tudtam, hogy erről max. ábrándozhatott, mégpedig krumplipucolás közben az étterem konyháján, ahol dolgozott. Aztán feladta a kinti küzdelmet, elpályázott haza, magával vitte az én kis megtakarított pénzemet, mondván, befizeti a számlámra.  Két hétig semmit sem tudtam róla, utána előkerült és közölte, hogy leütötték fényes nappal a pályaudvaron és természetesen az én pénzemnek is sanyi, de visszafizeti, amint itthon lesz munkája. Utána hónapokig nem hallottam róla, majd itthon összefutottam vele. Nem is tudom, mire számítottam, de akkor persze már mindent tagadott, sőt még ő volt megsértődve és újra eltűnt. Ezután már nem is kerestem őt. Pár hónap múlva aztán a férjétől egy mélyinterjú keretében megtudtam, hogy otthagyta őt, de előtte még eljátszotta ezt a lopásos sztorit a munkahelyén is egy középvezetői havi fixének megfelelő összeggel. Na ja, kis pénz is pénz az újrakezdéshez. Én persze megzakkantam lelkileg, nem hagyott békén a dolog és kerestem a miérteket. Röpke másfél év múlva meg is kaptam a választ a miértekre és a hogyanokra, amikor is  egy kósza ötlettől vezérelve bepróbálkoztam az emil postafiókjába egy jelszóval, ami bejött. Ha én a klubban elmesélném, hogy ott miket olvastam... kb. 7 párhuzamosan futó pasi után elvesztettem a fonalat... Ekkor nyugodott meg a lelkem és tudtam új kapcsolatba kezdeni, áldva az eget, hogy búcsúajándékként nem kaptam a versenyzőtől egy kis vakaródzást, vagy cseppfolyós halmazállapotot, amit győzött volna kikezelni az ésbeteggondozó.

 Üdv,

 Énhátkilennekimás

ui: tessék egy bónusz track, mintegy zenei aláfestésként - Dire Straits: Private investigations - 

 

Aki már csalódott, akit már megcsaltak, akit már átvertek, stb. szeretné ezt a helyzetet elkerülni. Óvni, védeni igyekszik magát az ilyen élményektől. Akit a zöldszemű szörnyeteg hatalmába kerít, hihetetlen találékonysággal veti bele magát a nyomozati tevékenységbe. Hogyan jutunk el az szimpla "agyalástól" a profi "magánnyomozó"-i módszerekig? Meddig megyünk el, hogy megvédjük magunkat, annak biztos tudatában, hogy jogunk van az önvédelemre?  

Biztos Te is böngészted lázasan a "kapcsolatépítős" oldalakat információszerzés céljából. Ez a kezdő lépés, de mit tudunk még a tudomány és technika világából meríteni, hogy mindent tudóvá váljunk, és vélt vagy valós bizonyosságot szerezzünk? Mikor lépjük át a jogos, és indokolt határát? Észrevesszük egyáltalán, hogy mániánkká vált a gyanakvás, és a nyomozás? Egy profi magánnyomozó csillagászati összegekért dolgozik, és a magunk végzett munka eredményében jobban is bízunk, ugye? Vajon nem fizetünk-e meg érte???

A témával kapcsolatos esetek, és megesettek :-) összegyűjtésére indul ez a blog. Lesz benne kitalált történet is, de remélem, lesznek szép számmal vállalkozó szelleműek akik megosztják a magukét. Lehet ötleteket meríteni, hozzászólni, derülni, borulni...